tartja az elterjedt nézőpont. Ha egy kicsit mögénézünk, akkor az sejlik fel a mondat mögött, hogy a természet olyan, mint egy ház, aminek az állapota folyamatosan romlik, ha nem végzünk rajta felújításokat. Tehát nekünk folyamatos munkát kell beletennünk, hogy rendezett maradjon.
A természet egyáltalán nem igényli a karbantartást, az emberi beavatkozást, nagyon jól megvan nélkülünk, sőt! Igazából jobban megvan nélkülünk, mint velünk. Ki ne hallott volna az emberiség természetkárosító oldaláról? De most nem szeretnék újabb bűntudathalmazt rakni azokra, akik ezzel tisztában vannak, ők (te) valószínűleg mindent megtesznek (megteszel) azért, hogy ne így legyen.
A természetnek megvan a saját programja, ami szerint fejlődik, amit szukcessziónak hívnak. Onnan indul, hogy a föld üres, nincs rajta semmi. Ekkor a föld kopár, talajélet alig van, a nap forrósítja a talajt, az eső elmossa, a szél elhordja a termőréteget, úgyhogy ez egy elég veszélyes állapot. Az első megjelenő növények az ún. pionír növények (parlagfű, selyemkóró, libatop...). A pionír növények olyan növények, amelyek bírják a nagyon mostoha körülményeket, bárhol megélnek, kőkemények, szívósak, erősek, brutálnagy gyökerekkel, igazi Chuck Norrisok (Isten nyugosztalja!), viszont kicsit maguknak valók, nem szeretik a társaságot. Első lépésként tehát a pionír növények megkezdik a terület konszolidálását, és az ő árnyékukban, általuk felhozott tápanyagokkal, az általuk mérsékelt szélben a kevésbé ellenálló fajok is meg tudnak telepedni, amelyek már sokkal inkább csapatjátékosok. Majd ahogy halad előre az idő, jellemzően egyre többféle növény jelenik meg, míg végül beáll egy végső állapot. Ez a végső állapot Magyarországon jellemzően valamilyen erdős, cserjés, esetleg réti növénytársulás. Ez az állapot már a végállapot (klimax állapot), ami nagyon hosszú ideig fenn tud maradni.
Kell az erdőnek karbantartás? - hangozhat a költői kérdés. És egyébként a természet szempontjából a válasz határozott "nem!". Az erdő karbantartja magát: a benne lakó állatok találnak élelmet, a fák napfényt, a bokrok is elvannak a fák árnyékában, a kidőlt fákat és az elhullott állatokat lebontják a lebontó szervezetek, megy a körforgás. Kell hozzá az ember? Kell, hogy évente metszegessen, trágyázgasson, ritkítson, ültessen? Nem! Minden folyamat működik, és megy a maga ütemében.
Az emberre legfeljebb az embernek tetsző állapot kialakítására van "szükség": hogy kiirtson egy turistaútnyit az erdőből, grillezőhelyet alakítson ki, kivágjon pár fát, hogy stéget, mólót építsen. De erre nem az erdőnek van szüksége, sőt, ha megkérdeznénk, valószínűleg azt mondaná, hogy nem kell az a móló, és nem kell az a turistaút.
Akkor hogyan oldjuk fel az ellentmondást, ami a természet akarata és az emberek akarata között feszül? Az elmúlt években, évtizedekben, évszázadokban az volt a válasz, hogy igázzuk le a természetet, formáljuk saját képünkre. A probléma ezzel csak az, hogy amint ez sikerül, mi is megszűnünk létezni: Mint civilizáció biztosan, de lehet, hogy mint faj is.
Itt az idő egy másik attitűdöt felvennünk: próbáljunk meg együttműködni a természettel. Az ember nemcsak rombolni tud, hanem erősíteni is tudja az ökoszisztémát: képes az ember a tevékenységével fokozni a fajok sokféleségét (a diverzitást), ami az ökoszisztéma stabilitását fokozza, ami pedig a mi közösségeink életét tudja meghosszabbítani.
Hogy hogyan? A(z egyik) válasz a permakultúra, amelyben az egyik cél, hogy olyan élő tereket hozzunk létre, ami stabil, amiben növekszik a diverzitás, ugyanakkor az emberi szükségleteket is ki tudja elégíteni. Azaz a természet és az emberiség között egy win-win szituációt tud kialakítani.
keress meg bennünket: info@permaflow.garden
